2012. február 1. 12:52, szerda

GAME DEVELOPERS FORUM 2012

A játékfejlesztők világa
Idén is várnak minden érdeklődőt a hazai játékfejlesztés legfontosabb seregszemléjére és szakkonferenciájára, a Game Developers Forumra, amelyet február 8-án rendeznek meg. A találkozó, az előadások és a szakmai eszmecserék helyszínei idén a Cinema City (Arena Plaza) mozitermei lesznek.

Bár a GDF 2012-t elsődlegesen a játékfejlesztők, vagy a játékfejlesztés gondolatával kacérkodó fiatalok legjelesebb eseményének szánják a szervezők, a rendezvény napját, 2012. február 8-át akkor is érdemes pirossal bekarikázni, ha szimplán játékosként venne részt rajta az ember. Az előadásokról ugyanis hasznos és érdekes tapasztalatokkal gazdagodva távozik majd, ráadásul megérti, mennyi munka fekszik abban a játékszoftverben, amit megvásárol. A látványos nagytermi előadások, illetve a kiállítótér izgalmas bemutatói mellett nem feledkezhetünk meg a szakmai workshopokról sem, amelyek lehetőséget biztosítanak arra, hogy az érdeklődők komolyabban elmélyedjenek egy-egy témában a kerekasztal-beszélgetések során.

Idén az előadásokat az indie és a mobil platformokra történő fejlesztés témakörei köré csoportosították, de a 3D-s modellezés iránt érdeklődők és a progresszív, innovatív technológiák rajongói is megtalálják majd számításukat. Az elmúlt években olyan világhírű fejlesztők képviseltették magukat a többek között játékdizájnnal, technológiával, mobil játékplatformokkal kapcsolatos kérdéseket is boncolgató rendezvényen, mint az Epic Games, az IO Interactive, vagy épp a Crytek.

A magas szakmai színvonal idén is adott, hiszen a programot a Nintendo indítja: Edvi Tímea a mozgásérzékelős kontrollerek sokoldalúságáról, újszerű felhasználásáról tart előadást. A Nemesys Games vezetője, Józsa Szabolcs arról beszél majd, hogyan építette fel saját játékfejlesztő stúdióját, hasznos tanácsokat adva a kezdő játékfejlesztőknek és a játékipar leendő John Carmack-jainak. A Nemesys játékdizájnere, Zach Zebrowski előadásán megismerhetjük a független játékfejlesztés és a mobilplatformokra történő portolás buktatóit és praktikáit is, Fekete Zsombor „Játékosítás a gyakorlatban” címmel tart előadást, Trencsényi Józseftől, az Artex vezető programozójától pedig az indie játékfejlesztésről, annak finanszírozásáról, terjesztéséről és marketingjéről hallhatunk. Rátai Dániel, a játékipart és a 3D tervezést, az oktatást és a művészetet egyaránt forradalmasító Virtual Reality Kit alkotója a Leonar3Do-t mutatja be az Aréna mozitermében, amely a 3D szemüveggel megtekinthető prezentáció után ki is próbálható a helyszínen.

Természetesen idén sem maradhat el a kerekasztal, ahol az érdeklődők a játékfejlesztőktől kérdezhetnek – a kötetlen beszélgetésen a nap során előadással készülő fejlesztők, szakemberek egyaránt részt vesznek: Rátai Dániel (3DForAll), Ido Yehieli (független) , Fekete Zsombor (független), Trencsényi József (Artrex), Gazsó Péter (Invictus), Kígyóssy Zsolt (Zen Studios), Józsa Szabolcs és Zach Zebrowski (Nemesys Games) várják majd a közönség kérdéseit a játékfejlesztés területét érintő témákban.

Az előadások, beszélgetések mellett persze maga a játékvilág is képviselteti magát, játszani, vásárolni is lehet a legnagyobb konzolok legújabb címeivel az előadások közötti szünetben: Nintendo Wii és XBOX 360 konzolok nyújtanak gyors kikapcsolódást, illetve lehetőséget arra, hogy a legújabb címeket próbálhassuk ki.

A GDF idén a Mobile Developers Day-jel és az ICT Day-jel egy napon, egy helyszínen kerül megrendezésre, így az érdeklődök több "legyet" üthetnek egy csapásra: a jeggyel mindhárom rendezvény előadásai látogathatóak!

A részletes program itt található!

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

TOVÁBBI HÍREK

2012. május 16. 09:57, szerda

ÜTŐS TRAILEREN A THE LAST OF US

A Sony úgy gondoltam, nem vár a jövő hónap elején megrendezésre kerülő E3 Expóra és már most kiadta a The Last of Us legújabb trailerét.

2012. május 14. 09:20, hétfõ

A NAP ROSSZ HÍRE: 2013-RA CSÚSZIK A TOMB RAIDER

Úgy tűnik, a BioShock: Infinite után újabb nagy címet húzhatunk ki az idei naptárból, ugyanis a Crystal Dynamics nemrég hivatalosan is megerősítette: csak 2013-ban jelenik meg nagy izgalmakkal várt játéka, a Tomb Raider.

2012. május 14. 09:46, hétfõ

HALF LIFE 3 A NEXT-GEN KONZOLOKON?

Belső Valve informátorokra hivatkozó források azt állítják, a cég a Half Life 3-at a következő generációs konzolokra szeretné csak kihozni, ezért nem tett még bejelentést eddig az ügyben. Elméletileg helyes lehet az információ, klikk után az okfejtés.

2012. május 17. 16:57, csütörtök

KÉPEKEN AZ UNREAL ENGINE 4 “TUDÁSA”

Az Epic Games nem várt tovább és leleplezte új Unreal Engine 4-es motorját, melyet két hónappal ezelőtt zárt ajtók mögött mutatott be a szerencsés kiválasztottak előtt a Game Developers Conference-en.

2012. május 15. 13:28, kedd

BLACK OPS 2: KÖZEL TÍZ ÉVES GRAFIKUS MOTORRA ÉPÜL

Hiába emelte új szintre tavaly ősszel a Frostbite 2 a grafikus megjelenítést, a Treyarch szerint az első Modern Warfare-ral még 2005-ben debütált engine ugyanis egyelőre tökéletesen megfelel a Black Ops 2, sőt ez egész franchise számára...

2012. május 15. 15:42, kedd

FEJENKÉNT 1 MILLIÓT KAPTAK AZ EX-INFINITY WARD FEJLESZTŐK, DE KEVESLIK

Az Activision a napokban minden volt Modern Warfare fejlesztőnek több, mint egy milliót tömött a zsebébe, de a negyven alkalmazott ezt kevesli, ők legalább 75-125 millió dollárt igényelnének, tehát fejenként minimum két milliót...

2012. május 15. 11:39, kedd

A RAJONGÓK ÖSSZERAKTÁK A HALO 4 DOBOZKÉPÉT

A Microsoft egy email kampány segítségével leplezte le a novemberben debütáló Halo 4 dobozképét. Hogy a rajongóknak milyen szerepük volt ebben? Olvass tovább és megtudod!

2012. május 14. 18:37, hétfõ

MAX PAYNE 3 – AZ ELSŐ PONTSZÁMOK

Amerikában már holnap, nálunk Európában viszont csak május 18-án, pénteken debütál a Max Payne 3, ám a tengerentúli megjelenés egyben azt is jelenti, hogy a teszteket sújtó embargó feloldásra került.

2012. május 8. 17:03, kedd

MÁR TÖLTHETŐ A SPEC OPS: THE LINE DEMÓJA

A 2K Games és a Yager Development a mai napon elérhetővé tette a június végén debütáló Spec Ops: The Line demóját. Ha kíváncsi vagy, kik és hogyan vethetik bele magukat a sivatagi csatározásba, akkor olvass tovább!