2012. január 17. 20:33, kedd

HARTVIG JÓZSEF INTERJÚ

Egy játékos, aki rablás áldozata lett. Egy közösség, mely a segítségére sietett. Exkluzív beszélgetés Hartvig Józseffel!
„Szívás az élet” – szoktuk mondani. Mindig van valami, ami elrontja a kedvünket, általában nem szoktak úgy alakulni a dolgok, ahogyan azt mi is szeretnénk. Gondoljunk csak bele, hogy hány ember jár most „boldog örömtáncot” így 2012 elejétől a csodás magyarországi helyzetek miatt. Kemény idők elé nézünk. Ha gúnyos akarnék lenni, akkor mondanám, hogy inkább örüljünk, hogy nekünk az adott helyzetben jobb, mint másoknak – legyünk optimisták. Szóval ha már a rossz dolgokból szemezgetünk, na meg az optimista hozzáállásról beszélünk, arra gondoltam érdemes lenne interjút készíteni egyik kedves ismerősömmel, akinek tavaly kijutott a rosszból. Meg is kerestem, Hartvig József pedig igent mondott a felkérésemre – akiknek nem lenne ismerős ez a név, azoknak talán jobban cseng a HUN_hatrix becenév, fórumokon így ismerhetitek a fiatalembert. Minden rosszban van valami jó alapon történő beszélgetésünk érdekességeit azonnal megtudhatjátok, elöljáróban annyit tennék hozzá, hogy a közhiedelemmel ellentétben bizony maradtak még olyan emberek, akik képesek önzetlenül segíteni másoknak. Tovább viszont nem húzom a felvezetést, kezdjünk is bele, mert bőven van miről beszélni!
A kis felvezetőm után arra kérlek téged, mesélj nekünk, mi is történt veled pontosan azon a bizonyos napon. Ne kímélj minket a részletektől sem!

Éppen délutáni műszakom végét töltöttem, amikor este kilenckor nővérem hív sírva, hogy betörtek a lakásba. Kérdeztem tőle, hogy mit vittek el? PlayStation 3, LCD TV (Sony Bravia), PC… amit így hirtelen látott. Rögtön elszállt az aznapi jókedvem. Alig vártam, hogy indulhassak haza még az éjszakai műszakot is megsürgettem, hogy ha tud jöjjön be hamarabb. Hazaérve vártak a rendőrök a ház előtt velük mentem fel. Jópofák voltak, mert kb. egy perc alatt fel kellett sorolnom mi tűnt el a lakásból. Ezt a felforgatott lakásban nem éppen volt könnyű megállapítani. Ahogy felértem rögtön a nappali egy pontjára ugrott a szemem. Ez pedig az a hely volt ahol az Uncharted 3 Explorer Edition pihen. Csak az érdekelt, hogy megmaradt-e, de hála istennek azt nem vélték értéknek. Amit akkor észrevettem az még a nagy Fuji digitális fényképezőgépem, egy kisebb Olympos, és egy korábbi telefonom. Mint később kiderült, a PS3ba bedugott EYEToy kamera, headset, pendrive és még a Nintendo DS lite is oda lett.

Ami vicces és szerencsés volt a dologban, hogy pár dolog azért megmaradt. Ez egyik a TV előtt az asztalra szerelt Logitech Driving Force Pro kormány, akit talán azért hagytak meg, mert nem tudták leszerelni gyorsan, valamint egy éppen nem előtt levő PlayStation 2. A ruhásszekrényemet dúlták fel pénzes borítékot keresve, amit találtak is… üresen. Viszont ott is abba hagyták a nyitogatást pedig egy PSP is ott lapult. A legnagyobb szerencsénk azonban nem ez. Nővérem nem rég költözött hozzám és fekete PC-je egy IKEA szatyorban pihent egy ráállított frissen vásárolt álló tükörrel együtt. Talán a tükör volt az ami elterelte a figyelmüket, ugyanis ezt a PC-t nem vették észre. De mázlinak említhetem azt, hogy a kb. 400 darabból álló DVD gyűjteményemből (eredetik) egy darabot nem vittek el és a PS3 játékokból is csak a Battlefield 3at, ami éppen a gépben pihent.

A poén este történt. Éppen át akartam öltözni és akkor vettem észre, hogy a délután levetett adidas melegítőnadrágomnak is lába kélt, mint másnap észrevettem egy két pólómnak is.

Kellemetlen szituáció áldozata lettél. Hogy érintett ez téged – persze sejtem, hogy mennyire megviselt, de alapvetően mi volt a legfájóbb pontja az egész adott helyzetnek?

Őszintén nem sajnáltam azokat a dolgokat amiket elvittek. Persze rosszul esik az embernek, de nem érdekelt. Haragot éreztem és dühöt. Egyszerűen az zavarja szerintem ilyenkor az embert (legalábbis magunkból kiindulva), hogy az „otthont” ahol az ember kipiheni a nap fáradalmait, lemehet alfából omegába és kizárhatja a külvilágot… stb. azt a helyet valaki „megbecstelenítette”. Az otthon nyugalmi légkörét nehéz ezek után visszaállítani. Nem kevés idő kell hozzá, hogy újra visszaálljon a nyugalmi érzés.

Hát szurkolok neked, hogy megtaláld minél hamarabb ezt a nyugalmi állapotot, még ha időbe is telik feldolgozni a történteket. A tárgyak „elvesztése” csak egy dolog, volt-e másféle vesztesége is az ügynek? Játékosként gondolok itt olyan szellemi termékekre, mint a PlayStation 3 mentések.

Mint tudjuk a TV és egyéb tárgy elvesztése egy dolog, veszek másikat, pótolhatók. Viszont a gépeken található eszmei értéket, amik a tolvajoknak semmit nem érnek azt nem lehet pótolni. Sok dolgot szerkesztgettem a PC-n, írtam cikkeket, terveztem dolgokat, vágtam videókat magamnak, most ezek java oda, de hogy ne menjünk ilyen messzire a nyaralás, esküvők, születésnapi fotókat nem lehet újra forgatni. Jelenleg egy nagyobb munkában vagyok, de hála istennek azok alapanyagi és tervei egy pendrive-on voltak nálam, ha azok most elvesztek volna akkor azt hiszem falnak mentem volna.
A PlayStation 3 mentések a másik fájó dolog. Sokan kérdezték: biztonsági mentésed volt? Volt. Egy pendrive-ra mentettem le mindig őket („sárga ledből” tanulva), ami a PS3ba volt dugva és amit elvittek a géppel együtt. A pendrive-ról is csináltam biztonsági mentést, de azt meg a PC-re mentettem. Szóval azt hiszem ezt nem kell tovább magyaráznom, hogy hol is van az a biztonsági mentés. Ha játékmentést nézünk, akkor talán a Gran Turismo 5 mentésem elvesztése volt a legrosszabb. Nagyon közel voltam a platinához és most kezdhettem elölről.

Intézkedés az ügy megoldásának érdekében? Rendőrség, nyomozók?

Akkor este még meg kellett várni a helyszínelőket. Vettek nyomokat innen-onnan, az ajtóról, komódról, persze előtte felolvasták a jogaimat (erre se gondoltam volna, hogy valaha elő fog fordulni), hogy nem vezethetem félre a vallomásommal a rendőrséget. Nagyon rendesek voltak amúgy, de csodát nem vártam tőlük.

Hogy álltok most az üggyel? Előrelépés történt azóta?

Sajnos előrelépés azóta sem történt és innen már nem is lesz. Másnap még biztattak, hogy úgy tűnik valami remény talán akad, de azóta semmi és már nem is várom, hogy lesz.

Jöjjön akkor az ügy legérdekesebb eseménye. Bár inkább úgy fejezném ki magam, hogy nem mindennapi meglepetéssel szolgált számodra az élet. Úgy tudjuk a PlayStation.Community oldalon -ahol rendszeres olvasó és fórumozó vagy- összefogtak az olvasók és gyűjtést szerveztek egy PlayStation 3 konzolra. Mesélj nekünk erről egy kicsit, hogyan élted meg ezt a hírt?

Amikor megtudtam, hogy betörtek írtam egy blogot az oldalon az esetről és ezzel együtt üzentem is a többieknek, hogy ne nagyon várjanak az online játszótéren egy darabig. Mivel otthon egy ideig csak a PSP-vel tudtam netezni azzal léptem fel a PlayStation.Community-re és néztem a hozzászólásokat, reagáltam a kérdésekre. Valaki megemlítette a gyűjtést, amin jót mosolyogtam. Másnap viszont, amikor olvastam a blogot az egyik hozzászólásban egy link várt, ami egy másik blogra repített, ahol már el is kezdték a gyűjtést és kérték, aki tud segítsen. Nem találtam szavakat. Később pedig amikor írták egyesek mennyi pénzt küldtek még jobban meglepett a dolog. Nem csak engem hatott meg ez a dolog, hanem az egész családomat, sőt a környezetemre is hatással volt. Mindenki, aki eddig piszkált a hobbim miatt az most elhallgatott, ahogy erről a gyűjtésről olvasott (mert a családom rögtön kitette a facebookra) vagy hallotta tőlem. Mert amikor olyan emberek segítenek a másikon, akiket személyesen nem is ismer, akkor azért elgondolkodik milyen összetartó is ez a közösség és nem nagyon tudna példát mondani hasonlóra. Nehéz róla beszélni… meghatódtam… és máig meghatódok, ha csak rá gondolok. Az ember szokta mondani "bárcsak ne kellett volna ezt megtapasztalnom", de így utólag azt kell mondjam örülök, hogy megéltem. Miért? Mert megtapasztalhattam, hogy milyen az emberek önzetlen segítsége és ezzel én is más ember lettem. Lehet, hogy nagy szavaknak tűnnek ezek, de aki átél egy ilyet az tudja miről beszélek.

Amiről nem tudhattatok, hogy privát üzenetben is érkeztek felajánlások. Pénzt is akartak adni, de mondtam, hogy nekem a gép árának összedobása és megvétele bőven nagy segítség. Volt olyan is, aki tárgyi segítséget is ajánlottak. Az egyik ilyen ajándék Szlovákiából érkezett, ami egy elég értékes csomag volt. Egy teljes Move Starter Pack kamerával és MOVE kontrollerrel, valamint mellé megkaptam az analógkaros kiegészítő kontrollert és egy EyePet játékot is. Cserébe meg kellett ígérnem többet játszok vele mint az aki akitől kaptam. Azóta csak azzal szórakozok. Egy másik illető egy új Battlefield 3 példányt adott fel nekem, de az sajnos máig nem érkezett meg. Úgy tűnik leesett az egyik kanyarban a postakocsiról.

Ha jól tudom, azóta a konzol is meglett. Hol, melyik üzletben vetted át?

Igen, kb. másfél héttel a gyűjtés megkezdése után már kezembe is kaptam a gépet. Az átadás a PlatinumShop üzletében került sor és boldogan fültől fülig érő vigyorral tartottam a kezemben a gyönyörű 320Gb-os PlayStation 3at. Atombomba nem szedte volna le az arcomról a vigyort.

Szeretjük a PlatinumShop-ot. Te hogy vagy ezzel? Szoktál vásárolni onnan?

Persze szoktam. Azt kell mondjam az elmúlt időben, ha hazai boltban vásárolok akkor őket részesítem előnyben. Elég jó árakkal dolgoznak és még az otthon-munkahely útvonalba is beleesik. A gép mellé amúgy ott helyben be is szereztem egy Singstar lemezt is.

Jöjjön egy kis gamer kérdés. Milyen játékokkal avattad fel az új, fekete jövevényt?

Az avatás csúszott, mivel TV-m még akkor nem volt. Amint ez a probléma elhárult az első lemez a gépben természetesen az Uncharted 3 volt. Izzasztottam vele a vasat keményen, de bírta a strapát. Korábban 60Gb-os premier gépem volt, ami tudtomra adta rögtön, ha be van kapcsolva. Ennek a gépnek viszont ez meg sem kottyant. Ha nem játszottam volna rajta észre se vettem volna, hogy megy olyan halk.

Ahogy már említetted a konzol mellett sok más technikai eszköznek is lába kélt – ezeknek a pótlásával mennyire küzdesz?

A TV mint a legfontosabb eszköz beszerzése megtörtént, ezen kívül semmi mást nem sikerült még pótolnom és előre láthatólag nem is lesz pótolva semmi egy darabig. Sajnos sok kiadásom volt akkor hirtelen. Előző héten egy sajtos kiflibe tört bele tőből az egyik első fogam (gyökérkezelt volt, kiszáradt), amit nem volt mese pótolnom kellett. Erre el is ment egy százas. Az átvételkor a képen ezért vigyorgok csukott szájjal, mert ha nem így tettem volna, vicces lett volna a fotó. Bérlem a lakást és a betörés idején a tulaj külföldön volt, így az éjszakai ajtómentőt (36000.-) és a teljes ajtó cseréjét(120.000.- ) nekem kellett állnom. Ez úgymond elvitte a teljes vésztartalékomat, így a főnökeim gyors segítségét kellett kérnem. Szóval most spórolás van, ahogy tehetem.

Durva időszak ez számodra...
Mit üzensz azoknak, akik esetleg hasonló cselekmény áldozatai lettek?

Én inkább azoknak üzennék, akik még nem lettek áldozatok. Akkor mondtam is, hogy remélem én vagyok az akinek a kárából az okos emberek tanulnak. Ha úgy érzi valaki, hogy lakása, háza nem biztonságos az most az én káromon tanulva biztonságossá teszi azt. Mikor mondtam ismerőseimnek mennyibe kerül egy biztonsági ajtó, mindenki elgondolkodott, hogy nem lenne hülyeség lecserélni az övét is arra, mert az ajtó maga bagóért megvan. A beszerelés költséges, de ha van egy jó ismerős akkor ezzel is spórolhatunk. Emellett kössenek biztosítást a lakásban lévő tárgyakra. Ha tudtam volna, hogy ez történik és hogy ilyen olcsón köthetek biztosítást hamarabb megteszem. Most utólag megtettem. Sajnos már késő tudom, de legközelebb nem lesz az. Legyek én az a „MÁS” akinek a kárából tanultok és ne vegyétek át tőlem a stafétabotot.

Köszönjük ezt az érdekes csevegést és a tanácsadást a végére!
Reméljük pár héten belül már minden a rendes kerékvágás szerint fog tovább haladni!

Hogy a magunk módján segíthessünk még egy kicsit, a GlobalGame jóvoltából felajánlunk neked egy 5000 forintos vásárlási utalványt, melyet a PlatinumShop-ban válthatsz be!

Hatrix, kitartás és jó játékot kívánunk neked, továbbá reméljük, hogy többé nem kell ilyen kellemetlenséggel szembenézned.

G.G. KenChi

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!