Ebgedjétek meg, hogy kicsit a múltba tekintsek és felidézzem az első LocoRoco játékot. Gyanítom, sokan emlékeznek rá, kis színes, éneklő gömböcökkel kell végigugrálni, gurulni, csúszni a trükkösebbnél trükkösebb pályákat, minél jobban teljesítve. Nem volt ez másképp a LocoRoco 2-ben sem, a kettő között a különbség mindössze a pályák kialakítása, némi zenei eltérés és a pályák "megszerzésének" módja volt. Azután alkalmam volt belepillantani a LocoRoco PlayStation 3-ra készült verziójába is, gondolom ti is emlékeztek, itt már kicsit más volt a lényeg, pillangókat követni, stb. Bevallom, a PlayStation 3-as verzióban kissé csalódtam. Azután azonban megszületett a LocoRoco Midnight Carnival.

A LocoRoco Midnight Carnival talán nem a legmegfelelőbb folytatása az eddig méltán népszerű LocoRoco sorozatnak, ám még mindig tele van meglepetésekkel, ravasz, idegrendszert elég rendesen megerőltető pályákkal, imádnivaló zenékkel és színes képi világgal, azaz mindazzal, amit eddig is szerettünk benne. Még mindig kiváló szórakozást képes nyújtani, de ezúttal még inkább vért kell izzadnunk a siker érdekében (habár én már a másodiknál is vért izzadtam). Természetesen bővült új dolgokkal is, legfontosabb a nagyobb kihívást jelentő, úgy nevezett Boinging, amely által bónuszpontokat kaphatunk.

Azaz, itt már nem elég mindössze lazán végiggurulni egy-egy pályán, itt igenis meg kell dolgozni a pontokért, nem szabad abbahagyni az ugrálást, végig, szüntelenül szükséges pattogni, minél magasabbra, minél gyorsabban, ami értelemszerűen nagyban megnehezíti a pickorie-k (egyfajta LocoRoco valuta, amit a kettőben pl. a MuiMui ház fejlesztéséhez szükséges tárgyakra lehetett beváltani), valamint a kis virágok (amelyekkel hízlaljuk, szaporítjuk a színes gömböcünket) megszerzését. De a boinging nem csak a pontokért van, természetesen vannak helyek a pályákon, melyekhez enélkül az okosság nélkül nem juthatunk el, pl.: magas helyek, keskeny átjárók, stb.

Számomra a Boing a legidegesítőbb, amit eddig láthattam, de ahhoz, hogy sikeresen teljesítsünk, kénytelenek leszünk mesteri szintre fejleszteni ezt a képességet a játék alatt, hiszen nélküle mit sem érünk. A játéknak nem kis pluszt tud adni a multiplayer funkció, mely közben gyakorta észrevehetjük, nem mi vagyunk a legbénábbak. Vagy épp az ellenkezőjét. Hihetetlenül hangulatos összeülni a barátokkal és megpróbálni ügyesebbnek lenni náluk. A játékmenet során persze nem elég csak ugrálni, gyűjteni kell a pontokat, gyümölcsöket, pickory-kat, valamint sorra legyőzni az ellenségeket, mielőtt nekik sikerül legyőzni minket.

A pontokat beválthatjuk a BuiBui store-ban, többek között kis kabalákra melyek a későbbiekben alkalomadtán megvédenek majd minket az ellenségek támadásaitól. A pályák meglehetősen rövidek, mintegy 2-4 perc alatt teljesíthetőek. A kellemes időtöltést 16 pálya, 3 bónuszpálya, valamint 2 minijáték garantálja, melyek erősen próbára teszik a játékos ügyességét, valamint türelmét. Azonban ha ügyesek vagyunk, a vártnál sokkal hamarabb vége szakadhat az élvezetnek. Viszont ha a LocoRoco 2 számunkra nehéznek bizonyult, akkor a Midnight Carnival minden bizonnyal a lehetetlennel lesz egyenlő.

Ennek ellenére úgy gondolom, a LocoRoco Midnight Carnival remek példája annak, milyennek kell lennie egy PSP játéknak: Rövid, édes és függőséget okoz. Az irányítás ugyanaz maradt, mint eddig, természetesen pofonegyszerű, három gombbal is könnyedén el lehet boldogulni, így ajánlhatnám akár kezdőknek is, bár ezen kezdőknek kötélidegekkel kell bírniuk. Nem, maga az irányítás nem igényel különösebb tehetséget, ám olykor a játékban eltűnik alólunk a padló, hirtelen szakadékok képződnek a semmiből, valamint leeshetünk feneketlennek tűnő helyekre is, melyekből kijutni elég fárasztó "munka" tud lenni. Mindenképpen javasolni tudnék egy-egy pálya előtt egy fél órás légzésgyakorlatot.

Pozitívum: Valódi vizuális élvezet, elképesztően egyszerű, de színes, csodálatos képi világ, valamint a zene, idegesítően fülbemászó, hamar azon kaphatjuk magunkat, hogy igyekszünk összetenni belőle valami magyarított kis dalocskát és a zuhany alatt kántáljuk. Mindezek mellett a multiplayer funkció vonzhatja azokat, akik már elveszítették az érdeklődést eme játék irányába.

Negatívum: A játék kellemesen, könnyedén indul, majd hirtelen nehézzé válik és az ember hajlamos egy idő után félredobni a PSP-t és falba verdesni a fejét. Másik utálatos pont a Boing, egyszerűen nem tudok vele megbarátkozni. Sajnos a nehézség nem mindenkinek akadály, ügyesebb, tapasztaltabb LocoRoco-fanok kissé rövidnek találhatják a játékot.

Összegzés: A Midnight Carnival egy érdekes kísérlet a fejlesztőtől és habár olykor pattanásig feszíti az ember idegeit, mégis lehetetlen letenni. Igazi kihívás acélidegekkel rendelkező játékosoknak.