|
Hír
A Kotaku információi szerint az EA a mai nappal bezárja a Los Angeles-i Pandemic Studiost, melynek következtében 200 ember lesz kénytelen megválni munkahelyétől.
Jelenleg azonban még a japán oldalon sem megerősített hírként közölték az előbbi állítást; a Kotakun olvasható, hogy a bejelentés helyi idő szerint délelőtt 11 órakor várható.
Múlt héten az EA arról számolt be, hogy a közeljövőben 1500 ember fogja elveszíteni a munkáját a cégnél, és nem kell nagy jóstehetségnek lenni ahhoz, hogy kitaláljuk, a Pandemic Studios bezárása ennek az elbocsátás-sorozatnak csupán egy állomása.
Az előző heti hírek szerint az EA Redwood Shorest, a Tiburont, a Mythicet és a Black Boxot érhetik kellemetlen meglepetések, majd később idesorolták a Pandemicet, a Maxist, valamint a Command & Conquer csapatát, az EA LA-t is.
A Pandemic Studios alapítása 1998-ban történt, a Full Spectrum Warrior, a Star Wars: Battlefront, valamint a Mercenaries játékok megalkotásával pedig beírták magukat a játéktörténelembe. 2005-ben az RPG-mester BioWare-rel egyesültek, két évvel később pedig az EA felvásárolta a csapatot.
A Mercenaries 2: World in Flames azonban nem hozta a várva várt sikert, egy soha-meg-nem-erősített Batman játék pedig törlésre került – ez állítólag igen költséges volt, és nagyban hozzájárult a jelenlegi helyzethez.
A Pandemic jelen pillanatban a The Saboteur második világháborús kalandon dolgozik, mely játék PC-re, PS3-ra és Xbox 360-ra érkezik.
Amint hivatalossá válik a Pandemic Studios bezárása, jelenteni fogjuk. Olvasói vélemények Figyelem! Mostantól minden hozzászólás 1 Global Pontot ér!
Írj hozzászólást és gyűjtsd a pontjaidat, mert értékes nyeremények várják a legaktívabb Olvasóinkat! 3. generationx Szerkesztő
2009.12.09. 09:58:33
2. sikoly
2009.11.18. 14:03:17
1. 1david1
2009.11.17. 20:06:26
‹‹ ‹ 1 › ››
|
Hírkereső Keresés az oldalon Aktív fórumtémák Lockerz 2010.03.11. 21:49:09 Pali „ nekem fullra lassu volt az old ...” 2010.03.11. 08:38:01 Noozi „ szerintem az év egyik legjobb ...” 2010.03.11. 08:35:07 Noozi „ Demon souls gamát szerencsére ...” 2010.03.10. 21:58:07 perecc „ Jónak hangzik, majd kipróbálom ...” 2010.03.10. 20:33:12 Noozi „ Parfüm egy gyilkos története.. ...” 2010.03.08. 14:33:07 generationx „ Eladó hibátlan játékok, kiegés ...” GlobalGame Statisztika Regisztrált felhasználók száma:
5343 tag
Fórumhozzászólások száma:
14681 db
Online felhasználók:
1 tag
Online vendégek:
88 tag
|


